A Syrinx együttes zárja a 2010-es tehetségkutató versenyt Kolozsváron
Forr a „világ” Kolozsvárott, hisz lassan eredményhirdetésre kerül sor a K-fé rádio és az Alias Stúdió által rendezett tehetségkutató versenyen. Ez a hét az utolsó lehetőség, hogy a szessziós hámból kirúgjunk, bulizhassunk és szurkolhassunk a High Life Chillout Caféban a versenyben álló fiatal együttesek estjén.
Múlt héten a Kalapos band dallamos jazz – zenéjét élvezhettük, ezen a héten a Syrinx zenekar mutatkozik be, és zárja a két hónapja tartó megmérettetést.
A 2009-ben alakult együttes koncertje a magyar nemzetközi rock és alternatív színpadok nagyjaitól játszanak dalokat, melyeket számos saját dallal fonnak össze. Új dobosuk érkezése tette teljessé a csapatot - olvashatjuk honlapjukon, melyet ti is megtekinthettek a www.syrinx-band.blogspot.com linkre kattintva.
Pénteken, június 18-án 21:00 órától mutatkoznak be a fent említett helyszínen.
A verseny gálaestje június 25-én a Rolland Garrosban kerül megrendezésre, ahol kiderül majd, hogy kik lesznek a győztesek, ki kapja a fődíjat, mely fellépést jelent az idei EU-táborban, illetve rögzítheti saját dalait az Alias Studióban. E mellett a Kopor-show együttes is kiválaszt majd egy bandát, akik turnéjuk kolozsvári állomásának előzenekara lesz.
Köszönjük a szurkolók és fellépők kitartását, mindenkit szeretettel várunk a K-fé rádió és Alias studio tehetségkutatójának zárókoncertjére! |